High Frontier ismertető

A következőkben egy kevesek által ismert, de igen érdekes társasjátékról lesz szó. Készítője Phil Eklund, aki rakétamérnökként dolgozik, emellett a Sierra Madre Games tulajdonosa, és legfőbb fejlesztője. Az általa készített és kiadott játékok mindegyikére jellemző a tudományos alaposság és pontosság, mind a háttérkutatásban, mind a megjelenített témákban. Legalább annyira tudományos modellek, és „mi lenne ha” típusú elmélkedések ezek, mind amennyire játékok. Épp ezért egész különleges játékélményt tudnak nyújtani, ínyenceknek és „keményvonalas” társasjáték rajongóknak érdemes kipróbálniuk. Az egyik leghíresebb játéka pl. az emlősök és a dinoszauruszok 100 millió évvel ezelőtti, kihalásról vagy életben maradásról szóló küzdelmét dolgozza fel, a legújabb tudományos ismereteknek megfelelő teljes realizmussal. Az alább ismertetendő játékban ráadásul Phil a hazai pálya minden előnyét is belevihette a játékba, a cél ugyanis a Naprendszer többi égitestének minél gyorsabb ipari és gazdasági használatba vétele, kolonizálása.

A játékosok száma 2-5, akik az öt legfőbb, a Földön jelenleg is létező „űrhatalom” valamelyikét képviselik: a NASA, az ENSZ, az Európai Űrügynökség (ESA), egy japán kutatólabor (Shimizu) valamint a kínaiak közül választhatunk. Mindegyik csoport bír bizonyos előnyökkel, amelyeket adott esetben a többiek rendelkezésére is bocsájthat, illetve a csoportok egymás között is alkudozhatnak és üzletelhetnek, ebben az aspektusában hasonlít a már korábban ismertetett Dűnéhez. Még fontosabb azonban a pontosan kalkuláló elme: ha pl. a Mars felé tartva félúton döbbenünk rá, hogy a landoláshoz nem lesz elég a hajtóanyagunk, akkor már igencsak késő. Még ha hagyjuk is veszni a rakétánkat, mire egy újat összeállítunk és elindítunk, addigra a többiek már jelentős előnyhöz jutnak. A játék szerencsére skálázható a játékosok igényeinek és felkészültségének megfelelően: az alapjátékot játszva (ami igazából egy tanulófokozat) megtanulhatjuk a főbb pontokat, amiket utána a teljes játék tovább bonyolít, illetve megfejeli további dolgokkal, mint pl. a politikai helyzet változásai, véletlenszerű események, vagy a harc lehetősége.

A játék győzelmi pontra megy, amit az alábbi módokon szerezhetünk:

• sikeresen létrehozunk egy gyárat (vagy opcionálisan egy kolóniát) egy másik égitesten, ennek további előnye, hogy itt utána fejlesztett felszereléseket is gyárthatunk, amivel tovább növelhetjük az előnyünket.
• megfelelő számú és típusú égitest felderítésével és kellő mennyiségű pénz birtokában űrvállalkozást hozunk létre, ezek szintén bónuszt adnak létrehozójuknak.
• a legénységünket elküldjük és élve hazajuttatjuk olyan helyekről, ahol ember még nem járt azelőtt. Az ilyen küldetéseknek a győzelmi pontokon kívül nincs további előnye, viszont többnyire könnyebben megvalósíthatóak az előző kettőnél.
• a teljes játékban ezen kívül a csoportunknak kedvező űrpolitikai helyzet is győzelmi pontot ér a játék végén.

A játék addig tart, amíg a játékosok számától függően valahány gyár létesült a Naprendszerben, de ha egy játékos önmaga három gyárat, vagy két űrvállalkozást hozott létre, akkor némi pénzmagért rögtön megveheti a játék végét, ilyenkor azonnal számolódnak a győzelmi pontok. Szövetkezésre és közös győzelemre nincs mód, de köthetünk eseti megállapodásokat és üzleteket másik játékossal.

A játék körszerkezete nagyon egyszerű: mozoghatunk a rakétánkkal (ha már van egy úton), majd végrehajthatunk egy akciót (operation) a nyolc lehetségesből, pl. új technológiát kutathatunk ki, vagy adhatunk el, Föld körüli pályára lőhetjük fel a megvásárolt moduljainkat, vagy pénzt szerezhetünk. Szintén operation egy gyár más bolygón történő létesítése, ott egy termék legyártása, vagy a rakétánk megtankolása egy bolygón.

Az űrkutatáshoz –csakúgy, mint a háborúhoz- három dolog kell, ennek a játékbeli egysége a WT (water tank), ami negyven tonna vizet jelent Föld körüli orbitális pályán. (Csak viszonyításképpen: mostani árakon kb. 200 millió dollárba kerül negyven tonna feljuttatása.) A víz nem csak pénzként, hanem hajtóanyagként is szolgál, magyarán ebből kell feltankolnunk a rakétánkat is. Természetesen az új technológiák megvásárlása, és az egyes rakétamodulok fellövése sincs ingyen. Pénzt a meglévő technológiáink és szabadalmaink eladásával szerezhetünk, ami főleg a Földön kívül legyártott eszközök esetében lehet jövedelmező, illetve ha az akciónkkal nem tudunk semmi más értelmeset csinálni, akkor szerezhetünk néhány garast.

Minden egyes megszerezhető technológia vagy szabadalom egy kártyán jelenik meg, ennek megvásárlása jelenti azt, hogy kikutattuk az adott technológiát, illetve megvettük a szabadalom kizárólagos felhasználási jogát. A kártyákhoz licitálással juthatunk hozzá, és a licitálás elkezdésekor azt is látjuk, hogy mi a következő kártya, amire majd licitálni lehet. Minden kártya csak egyszer fordul elő a játékban, de lehet más játékos kártyáira is ajánlatot tenni, ha valamit elhappoltak előlünk. Minden kártyának két oldala van: alapból a fehér oldalán lévő technológiát tudjuk használni, de ha már van gyárunk, akkor az egyik kártyánkat átfordíthatjuk a másik, fekete oldalára, ahol egy másik, fejlettebb technológiát találhatunk, amit a gyárunkban le is gyárthatunk. (Ezekhez a nano-szintű gyártási eljárásokhoz súlytalanság és vákuum szükséges, ezért nem gyárthatóak a földön.) A legyártott cuccot azután a Földre visszajuttatva eladhatjuk egy jelentősebb összegért, vagy beépíthetjük a rakétánkba. Érdekességképpen kiemelném, hogy minden technológia valós, létező elmélet vagy tesztelés alatt lévő berendezés. A 20 oldalas szabálykönyvben 12 oldalt tesz ki az a rész, ahol minden egyes technológiáról szerepel egy kis összefoglaló, internet címmel és a kidolgozó tudós nevével. Ez kéremszépen kőkemény science, és semmi fiction…

Az alapjátékban négyféle kártyatípus van:

• hajtóművek (thruster): értelemszerűen rakétánk ezekkel tud majd közlekedni. Az egyes verziók tömege, tolóereje és hajtóanyag-fogyasztása eltérő, éppúgy van itt gyenge, de hajtóanyagot nem igénylő napvitorla, mint nukleáris meghajtású erőgép.
• finomítók (refinery): ezek szükségesek a gyárak létrehozásához, mindegyik jó nehéz…
• robotmunkások (robonaut): az égitestek kikutatásához, vízbányászathoz, és gyárak létrehozásához kellenek. Ezeknek is három típusa van, pl. némelyik hajtóműként is használható, illetve hatékonyságuk is eltérő.
• legénység (crew): ebből minden játékosnak egy van, de e nélkül is útnak indíthatunk rakétát, akkor az egy teljesen robotizált jármű. A legénység egyben robonaut-ként is funkcionálhat, de a legkisebb hatékonysággal tudnak csak bármit is csinálni.

A teljes játék tovább bonyolítja, egyben színesíti a rakétánk összerakását, mert ott minden kártyának szüksége lehet reaktorra, generátorra és/vagy hűtésre is, amik egyrészt külön beszerzendő technológiák, másrészt módosítókat adhatnak a hajtómű értékeihez.

Ha megszereztük a hőn áhított modulokat, akkor azokat fellőhetjük Föld körüli pályára, de ezért megint csak a zsebünkbe kell nyúlni. Utána a fellőtt rakétát a víztartályainkból (pénzünkből) tankolhatjuk meg, hogy útnak indítsuk. A feltankolt tömeg természetesen kihat a tolóerőre (más egyéb módosítók mellett, mint pl. napvitorlásoknál a Naptól való távolság), ennek követésére a játékosoknak egy táblázaton kell elhelyezniük a figurájukat, és egyből látható az eredmény. Bonyolultabbnak tűnik, mint amilyen valójában, a táblázaton elég egyszerűen nyomon követhető rakétánk állapota.

A fentiekből már erősen kiviláglik, hogy gondos tervezéssel kell nekilátnunk a tevékenykedésnek, amit a megszerzett technológiáinkra kell alapoznunk, főleg a hajtóművek és a robonaut-ok képességei alapján. Rakétánk tömege szintén komoly befolyásoló tényező, csakúgy, mint a megcélzott égitest mérete. Egy nagyobb planétára történő leszállás nagyobb tolóerőt, ennek hiányában több hajtóanyagot igényel, mint egy kisbolygó megközelítése, de az esélyünk is nagyobb, hogy találunk gyár alapítására alkalmas helyet és nyersanyagokat. A kutatás sikerességét robonaut-unk képességei és kockadobás dönti el, ha sikeres, akkor birtokba vettük a helyszínt, és már kezdhetünk is gondolkodni azon, hogyan hurcoljunk el ide egy finomítót, hogy gyárat létesítsünk. A kudarc viszont azt jelenti, hogy a helyszín alkalmatlan a használatba vételre, azaz ide a továbbiakban senki sem telepíthet gyárat.

A hajtóanyag-kérdés egyik lehetséges megoldása a vízbányászat, ami az égitest szárazságától és robonaut-unk képességeitől függően eredményez bizonyos mennyiségű vizet. Ennek kihasználásával távolabbi helyeket is megcélozhatunk, beiktatva út közbeni tankolásokat. Ezen kívül, ha nem küldjük el a legénységet is az útra, akkor nem kell visszahoznunk a rakétát, elég csak az odaútban gondolkodni. A szükségtelenné vált modulokat csak visszavesszük a kezünkbe, és a következő körben ismét fellőhetjük a Földről. Légkörrel rendelkező bolygók esetén a légkört is felhasználhatjuk rakétánk fékezésére, illetve ejtőernyővel is megoldhatjuk a landolást, de ezek veszélyes manőverek, kockadobástól függ, hogy elpusztul-e a rakétánk. Ugyanakkor némi pénz rááldozásával mentesülhetünk a kockadobás alól, ha biztosra akarunk menni.

Essék néhány szó a tábláról: első ránézésre az az érzése támadhat a szemlélőnek, hogy éppen most kapott agyvérzést, ezért hallucinál, de némi tanulmányozás után el lehet igazodni rajta. A tábla a belső Naprendszert ábrázolja, egészen a Marsig és a kisbolygó-övezetig bezárólag. Ami különleges, az a szemléletmódja. A tábla egyes pontjai vagy egy égitestet jelölnek (ezek a fekete hatszögek), vagy orbitális pályákat, a vonalak pedig ezeket a lehetséges keringési pályákat kötik össze. Ha a rakétánk a táblán valahol „áll”, akkor valójában egy bolygó vagy a Nap körül kering valamilyen pályán. Erről a keringési pályáról egy másikra eljutni jelent egy mozgást, egy körben annyit mozoghatunk, amennyi a tolóerőnk. A mozgás hajtóanyag felhasználással jár, ennek mértéke is a hajtóművünktől függ. A tábla tehát egyfajta energiatérkép, ami azt mutatja, hogy hány keringési pályán keresztül lehet eljutni egyik helyről a másikra, minden ilyen pályaváltásért hajtóanyaggal fizetve (rágyorsítva, vagy éppen fékezve a hajtóművel). Ennek nagy előnye, hogy nem kell szimulálni a Naprendszer összes égitestének mozgását, ami egy klasszikus, távolságot mutató térképpel tulajdonképpen lehetetlen feladat lenne. A rendszer teljes megértése igényel némi nyitott gondolkodást, de a tudományos háttér nélkül is viszonylag gyorsan felfogható, csak meg kell barátkozni pár furcsasággal a szokásos, távolságot ábrázoló térképekhez képest.

A játék többi komponense erősen funkcionális, senki ne számítson FFG-s tokenáradatra. A táblán és a technológiai kártyákon túl minden játékosnak két rakéta-figurája, hat korongja (a sikeresen kikutatott helyek jelölésére), és hat kockája (a gyárak, és a győzelmi pontok jelölésére) van. Ezen túl minden játékosnak van egy saját lapja, ami egyrészt rakétánk hajtóanyag, tolóerő és tömeg adatait mutatja, itt az egyik rakéta-figurával jelöljük az aktuális állapotot (a másikkal mozgunk a táblán). A lap másik részén a megszerzett kártyák lehetséges helyei vannak: a kezünkben, Föld körüli pályán, beépítve a rakétánkba és úton valahová, vagy valahol az űrben leparkolva (ún. Outpost). Az eddigiekből talán már nyilvánvaló, hogy egyszerre csak egy rakétánk lehet, ami részben a játék egyszerűsítését és árának csökkentését szolgálja (kevesebb komponensre és szabályra van szükség), részben azokat a külső politikai és gazdasági korlátokat szimulálja, amelyek miatt az űrkutatás ott tart ma, ahol tart. Viszont saját tapasztalataim szerint egy megfelelő rakéta összegrundolása, és útnak indítása sem kis feladat (főleg a teljes játékot játszva), jórészt a folyamatosan jelenlevő pénz- (víz-) hiány miatt. A rakéta repülési idejét kihasználva többnyire csak annyi kártyát és pénzt tudunk begyűjteni, hogy mire küldetését teljesíti, addigra talán el tudjuk indítani a következő projektet, sokszor még ennyit sem. Mire oda jutnánk, hogy két rakétát is tudnánk finanszírozni, addigra a játék már legtöbbször véget is ér.

A teljes játékban a fentieken kívül a továbbiak találhatók:

• egy újabb tábla, amely a Jupiter és a Szaturnusz övezetével bővíti az alaptáblát.
• generátor, reaktor és hűtőelem technológia kártyák, amelyekkel a rakétaépítés válik még összetettebbé, és valósághűbbé.
• véletlenszerű eseményekre és a politikai helyzetre vonatkozó szabályok, háborús helyzetben lehetőség a többi játékos megtámadására.
• veszélyes sugárzási zónák megjelenése.
• az égitestek gravitációját kihasználó parittya-manőverek lehetősége.

Igazán a teljes játékkal válik azzá a játék, amivé készítője tenni szerette volna, az alapjáték inkább bevezetésnek szolgál.

Végezetül: bátran ajánlom a játékot azoknak, akiket érdekel az űrkutatás, és szívesen játszanak egy teljesen tudományos alapokon nyugvó, realisztikus játékkal. A már említett technológiai leírásokon túl a szabálykönyv minden oldalának alján egyszerű, tömör ismertetők találhatók a rakétatechnikáról, a kapcsolódó matematikáról, és hogy mi miért, és miért úgy került be a játékba, ahogy. Önálló olvasmánynak is kiválló. Kerüljék viszont azok, akik a társasjátékokban főleg a kockacsörgést kedvelik, és nem hívei a gondos tervezésnek. A teljes játékban ugyan nagyobb szerep jut a véletlennek, mint az alapjátékban, de a szerencse itt nem pótolja az átgondolt stratégiát.

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.